A veszekedés nem hiba, hanem lehetőség
Olyan, a való életből ellesett pillanatokat merevítünk ki a következő minisztorikban, melyeknek egy-egy momentumában magadra ismerhetsz.
Reméljük, megkönnyebbülsz, amikor szembesülsz vele: a nehézségek, amikkel küzdesz, nem egyediek. A hibák, amiket elkövetsz, közös hibáink. Más gyereke is vállalhatatlanul viselkedik időnként. Sokaknak döcög néha a párkapcsolata. Minden családban vannak érzeketlennek tűnő rokonok.
Ha kíváncsi vagy a történet folytatására, tovább kattintva megtalálod, milyen megoldást kínálunk a konfliktus kezelésére!
Szülő-gyerek kötéltánc
Védőháló nélkül
Tíz perc múlva indulni kell, de a nagycsoportos még mindig pizsamanadrágban üldögél a földön. Rendíthetetlen nyugalommal magyaráz a mackójának. Noszogatom kedvesen, türelmesen, de amikor azt feleli: „hallom, csak nem figyelek”, elszakad a cérna: – Öltöznöd kell, most! Elkésel az oviból! A testvéred az iskolából! Én a munkából! – pattogva sürgetem, anyám utált mondatai záporoznak belőlem, az ő hangján szólok, és pont úgy tessékelem két karral, ahogy ő is csinálta gyerekkoromban.
Játszd ki magadból a játszmákat! >>>
Reggel holtsápadtan indul iskolába. Gonoszkodik a testvérével. Őrült tempóban hajtja rollert, veszélyes trükkökkel próbálja lenyűgözni a haverokat. (Kihagy a szívem, ahogy nézek utána az ablakból.) Valami nincs rendben. Ez nem a megszokott kiskamasz-tempó. – Mi volt az edzésen? Ízlik az ebéd? Milyen napod lesz holnap? – próbálok kapcsolódni, de visszapattannak róla a kérdéseim. Nem jön válasz, pedig annyira szeretném tudni, mi van vele, mire vágyik, mi foglalkoztatja.
Teremtsd meg közös nyelveteket! >>>
A cipőjét csak lerúgja az előszoba közepén, a vizes törölközőjét gombócban a fürdőszoba padlón hagyja. Magára csukja az ajtót, kapucniba, fejhallgatóba bújik. Soha nem jön azonnal, amikor hívom. Bármilyen szépen szólok hozzá, vállat von, elfordul, felcsattan:– MINDJÁRT! Nem bírod ki, hogy ne ugráltass folyton? Hagyjál békén! MENJ KI! – kemény, elutasító szavai bántanak, de nem mutathatom… Vagy mégis? Bárcsak lenne valami eszköz, ami megszelídíti a kamaszt!
Változtasd sikersztorivá a balhét! >>>
Boldog gyereket akarok nevelni, a boldog gyerek pedig koszos. Az enyém rettenetesen boldog lehet, mert nap mint nap nyakig sárosan, szétszaggatott ruhában érkezik haza. Fontos nekem, hogy felszabadultan játszhasson, de az is, hogy átadjam neki az értékrendünket: vigyázunk a holminkra, adunk magunkra.– Nem hiszem el, megint hogy nézel ki! – szakad ki belőlem a tehetetlen düh. Tudod te, milyen jó dolgod van? Más gyerekeknek nincs ennyi cipője, biztos ezért nem vigyázol rá jobban…
– Booocsánat, anya – jön a válasz meggyőződés nélkül. És másnap ugyanez ismétlődik. Mit csináljak másként?
Tanítsd meg odafigyelni! >>>
Nem tudom a gyereket leválasztani a kütyüjéről. Semmi nem érdekli, minden lepereg róla. A kötelességei az én kötelességeim lettek. Nyaggatom az iskolával, a tanulással, a rendrakással. Korábban sokat játszottunk, beszélgettünk, mostanában levegőnek néz. Legalább evés közben tegyed már le azt a vackot! – villámlok rá, mert kiborít, hogy még a vacsorához se képes telefon nélkül leülni.Hiányzik a kapcsolódás. Elveszítettem a kontrollt, pedig egy ötödikesnél még nekem kellene szabályokat állítani és betartatni azokat. Nem tudom, hogyan térjek vissza hozzá, hiába olvasok össze mindent a témában. Kétségbeesetten sodródom egyre nagyobb távolságra a gyerekemtől.
Fogalmazzátok újra a rendszert! >>>
Elgurul a gyógyszerem, amikor látom, hogy a kamasz érzéketlenül figyeli, ahogy a 70 éves nagyszülei összerogyva hordják a vizet a kertben szomjazó növényekre. Nem kéne nekik segíteni? – fordulok felé éles hangon, mire ő duzzogva bevonul a szobájába.Utána megyek, kiabálok vele. Nehézkesen visszaballag az öregekhez, ímmel-ámmal segít, nincs köszönet a munkájában.
Legszívesebben megrángatnám. „Ne legyél már ennyire flegma!” – szégyellem a bunkóságát, hibáztatom magam, hogy elkényeztettem, félek, hogy nem tanul meg törődni másokkal, és hogy az én dühöm csak még távolabb viszi az empátiától.
Öleld magadhoz a problémáidat! >>>
Szépen kérem. Határozottan kérem. Emelt hangon kérem. Most már fenyegetőzöm! Ez a menetrend, a végére mindig eldurvul. Bárhogy kérem, nem csinálja meg. „Légy szíves, öltözz fel!” „Kérlek, mosd meg a fogad! Hallottad, amit az előbb mondtam?!” „Na jól van, akkor…” Mostanában sokszor kimaradnak a fokozatok. Sokszor már fenyegetőzéssel indítok, mert csak ez működik. Mehetsz minden nap a nyári ügyeletbe! – Tudom, hogy nem így kellene, nem akarom, hogy csak a félelem motiválja, de nincs más eszközöm. Kimerült vagyok a napi csatározásoktól. Honnan vegyem az energiát a türelmes neveléshez?
Játsszátok le, mielőtt elfajulna! >>>
Kapcsolat nélkül
Párkapcsolatok, felnőtt ügyek
A telefonjába merül, az anyjának üzenget még az évfordulós randin is. Most épp arról, hogy velük tölti a hétvégét. Pedig a barátaid már úgy örültek, hogy most végre együtt mentek a kerti partira hozzájuk! Felnéz, nem érti, hová tűnt a jókedved.– Most mi van? Vett egy új polcot és megkért, hogy segítsek összeszerelni. Megígérte, hogy csinál nekem tojásos nokedlit is, hogy mondhatnék erre nemet? – Nem akarsz megint veszekedést. A saját kéréseidre kapott nemekre gondolsz, sóhajtasz.
Ne söpörd a szőnyeg alá! >>>
Mindenem ez a kis csöppség, kitölti minden percemet a gondoskodás, lesem minden lépését, szavát. De közben elveszett a babaillat-felhőben a nő és a férfi… Apának és Anyának szólítjuk egymást, eltűnt belőlünk a vágy. Altatás után panasz-áradat indul:– Én a gyerekkel foglalkozom, te minden mással. Neked megmaradt a normális életed, az enyém teljesen megváltozott. Nem is találkozunk. Alig vagy itthon, ha igen, akkor se figyelsz rám.
Hogyan mentsük meg magunkat?
Fogalmazzátok újra! >>>
Próbálkozom a társkereséssel, mert a magány felőröl… De csak erőlködöm… Annyira megégettem magam az első házasságomban, hogy nem vagyok képes bízni senkiben. „Nincs is erre időm, energiám. Nem tudnék újból valaki előtt megnyílni. Nem látom, hogyan tudnék beengedni valakit az életembe, a fiam életébe.”
Ez félelem? Vagy egyszerűen antiszociális vagyok? Aggódom, hogy megint nem tudom tartani a határaimat, megriaszt az érzelmi hullámvasút, amit magával hoz egy viszony. Nem akarom ennek kitenni se a fiamat, se magamat.
Nézz szembe, értsd meg, megoldódik! >>>
Anyám úgy ugráltat, mint egy gyakorló diktátor. Egészségügyi gondjai vannak, mégis kimegy délben kapálni. Aztán panaszkodik. Semmi sem jó, amit csinálunk, időnként megvádol, hogy elloptunk valamit. „Miért nem jöttetek hamarabb? Már rég meg kellett volna locsolni. Én már hajnali 3 óta fent vagyok.”
Ahogy idősödik, egyre rosszabb lesz. Nem tudom, hogy egy ilyen idős emberrel hogyan lehetne szót érteni. Nem akar hozzánk költözni, otthonba nem hajlandó menni. Szeretnék segíteni neki, de egyszerűen nem értünk szót. Aggódom érte…
Teremtsetek közös nyelvet! >>>
„Én is szívesen adtam volna bele az ajándékba, de engem meg se kérdeztek…Persze én nem számítok… Most majd azt fogják rólam gondolni, hogy nem kedvelem őket…” „Remélem, valahogy megpróbálja az osztály minden tagja átugrani a lécet, Julika, menni fog?” – kibeszél, áskálódik, beszól, és végül még ő sértődik meg. Észrevétlen méregcseppeket csepegtet el a beszélgetésekben, folyamatosan játszmázik.
Én meg csak ülök, hallgatom, és érzem, hogy leszív. Azon kívül, hogy megpróbálom elkerülni, egyszerűen nem tudom, mit tehetnék ellene. Tudom, hogy ez sokaknak problémát okoz az osztályon, de senki nem mer szólni neki. Mit tehetnék, hogy változzon a helyzet?
Ne csak belül reagálj, kapcsolódj jól kifelé is! >>>
Minden színtéren, sok-sok szerepben próbálok helytállni. Egyszerre vagyok szülő, valakinek a gyereke, társa, barátja, főnöke és beosztottja. Annyira sok az inger, annyira kell a fókusz, hogy estére teljesen kimerülök. Ilyenkor a legkisebb problémára is felcsattanok. Persze rögtön kapom a lesajnáló pillantásokat, az éles hangú viszont-válaszokat, végül oda jutunk, hogy megint mindenki egyszerre ordibál.Hogy juthattunk el idáig?! Hol van az a szerető, türelmes társ, aki voltam? Tudom, hogy törődnöm kellene magammal is, de hogy szervezzem meg úgy a napunkat, hogy a teendők mellett a valódi pihenés is beleférjen? Ki engedheti meg magának a luxust, hogy elengedjen valamit?
Ér haragudni – tudunk továbblépni! >>>
HELYZETEK ÉS KIUTAK VIDEÓBAN
Ismerős helyzetek. Új utak egymáshoz.
Ismerős viták, félbehagyott mondatok, fájó csendek. Nézz bele párkapcsolati videóinkba, és fedezz fel új utakat egymás felé.
…ha a nap végén
Utolér a megbánás és a tehetetlenség
„Miért kellett ma is kiabálnom?”
„Ma sem sikerült utat találnom hozzá…
„Hogyan terelhetném jó mederbe a kapcsolatunkat?”
Veszekedés vagy fájó csendek helyett
KONNIKIZZ – Játssz a konfliktusokkal!
Visszakaphatod a kapcsolódást, amit a rohanás és a hétköznapi csatározások elvettek. A KONNIKI játékokkal könnyebben utat találhatsz gyermeked lelkéhez, megértheted, mi zajlik benne, és anélkül tudod együttműködésre bírni, hogy kiabálnod kellene vele, vagy saját anyád utált mondatait ismételnéd.
Újra szóra bírhatod bezárkózó kamasz gyermekeidet, és felfedezheted, mi zajlik bennük. A KONNIKI játékokkal teret teremthetsz annak, hogy az elveszett intimitást visszahozd (legalább időszakosan), és az óhatatlanul előforduló összecsattanásokat végül mindenki számára elfogadható irányba fordítsátok.
A KONNIKI játékok tiszta, semleges teret teremtenek a párkapcsolati nehézségek feldolgozásához, és játékos formában segítenek nyomásgyakorlás nélkül lefolytatni a nehéz beszélgetéseket. Velük könnyebb azonosítani az érzékeny pontokat, megérteni, megértetni és priorizálni az elvárásokat, melyek a szülő, a felnőtt gyerek és a párkapcsolat hármasában előkerülnek.
Újra kapcsolódhattok egymáshoz, ha a gyerek-fókusz és a mindennapok terhei eltávolítanak. A KONNIKI játékok segítenek kimondani, amit nehéz, ismét felfedezni egymást a szülői szerep mögött, és visszahozni az intimitást és az örömöt a kettesben töltött percekbe.”
A praktikus, intuitív, és a szakmai repertoárba gyorsan beépíthető KONNIKI játékok segítenek leképezni és újrajátszani a konfliktushelyzeteket. Velük a különösen nehezen megközelíthető gyermekek és szülők is könnyebben kifejezik érzéseiket és gondolataikat, ezáltal a terápiás folyamat eredményesebb lesz, a bonyolult nevelési helyzetek hamarabb megoldódnak.
Ne kerüld ki, menj bele! Segítünk nem zsigerből reagálni
- Saját fejlesztésű, érzékenyítő játékok
- Természetes, minőségi anyagokból
- Változatosan használható családi és szakmai környezetben egyaránt
A konfliktus nem fal, hanem kapu. Merj belépni rajta!
Mit tapasztalsz majd eszközeink használatával?
- visszatér a béke a konyhaasztalhoz, mert újra tudtok figyelni egymásra
- gyerekeid szóba állnak veled és egymással, többet megtudtok egymásról
- a veszekedésektől nem feszültök be napokra-hetekre
- a „kinek van igaza?” helyett a „mi lesz a megoldás?” kérdésre kerestek válaszokat
- minden családtag határozottan tudja képviselni és megvédeni a határait
- lesz egy közös szótáratok, ami egyértelműsíti a kommunikációt
- szót értetek a szüleiddel, folyton kritizáló rokonaitokkal
- kevesebb lesz a dühkitörés, több a felszabadult sírás-nevetés
- az iskolai, intézményi konfliktuskezelés egyszerűsödik
Az első száz feliratkozónknak most ingyen postázzuk!