Az ötlettől a konyhaasztalig: kulisszatitkok a termékfejlesztésről

Az első KONNIKI eszköz nem egy tervezőasztalon, hanem a konyhaasztal mellett készült – egy édesanya és egy zárkózott kislány kétségbeesett kapcsolódási kísérlete során. Minden játékunk otthon születik és otthon próbáljuk ki. Újra és újra, rengetegszer, mielőtt bárki máshoz eljutna. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogyan lesznek a  firkákból működő eszközök – és miért hisszük, hogy az igazán jó fejlesztésekhez sok-sok konyhaasztalra és egész közösségekre van szükség.

Honnan indult az egész?

Az első KONNIKI-eszköz, a „Keret”, egy őszi hétköznap délután született, amikor Timi nem talált utat a lányához.

Hanna hét-nyolc éves volt, épphogy elkezdődött a suli, és egy nap úgy jött haza, hogy látszott rajta: valami nyomja. Timi kérdezett, próbálta kihúzni belőle, mi történt – Hanna egyre jobban elzárkózott. „Ne faggass! Hagyj békén!” „Nem hagylak, tudni akarom, mi a baj, segíteni szeretnék…” Mindketten sírtak. 

Ekkor nyúlt Timi először a színes papírokhoz. Vágott, ragasztott, így készült az egyszerű, húzogatható sín, rajta négy szinttel: aktuális gondolatok, testi érzetek, érzelmek, és hogy hol érzi magát éppen a világban. „Mutasd meg, most hol tartasz” – kérte Hannától. Percek alatt kiderült, mi fáj, és a feszültség engedni kezdett.

„Ez a rajzolgatás nálunk sosem volt új dolog – mindig is így kerestük a közös nyelvet Robival és a gyerekekkel. Muszáj volt, mert néha teljesen más a szótárunk” – meséli Timi. 

A „Keret” hónapokig ott lógott a hűtőn, aztán lassan feleslegessé vált, mert már eszköz nélkül is ki tudták fejezni a gyerekek az aktuális állapotukat: „Anya, most piros vagyok.” Ez lett a mai Viharjelző – Érzelmi hőmérő elődje: ugyanaz a gondolat, csak letisztultabb formában.

Hogyan zajlik a termékfejlesztés?

Az ötlet mindig otthon születik meg, és otthon is kap először formát – papírból, ragasztóból, ami épp kéznél van. Utána tényleg használjuk: nem egyszer, hanem hétről hétre, felnőttek között és a gyerekekkel is, és közben figyeljük, mi az, ami tényleg segít, és mi az, amit senki nem ért. Csak ha ez a szűrő is lezajlott, kerül ki a prototípus más családokhoz – ahol újra kezdődik a kérdezés: mi nem világos? mi lehetne egyszerűbb? Csak ez után áll be a képbe a tényleges termékfejlesztés: formatervező-grafikus és nyomdász.

„Játéktervezői szemmel állok hozzá minden új ötletemhez – ma már a legelső pillanattól kezdve így gondolkodom” – mondja Timi. „Van, aminek utólag, pszichológiai szakirodalomból értettem meg az elméleti hátterét – mikorra már saját tapasztalatból, magamon átdolgozva létrehoztam.”

Miért lett több külön eszköz egy nagy rendszer helyett?

Eredetileg egyetlen, összetett rendszerben – a Vitaszelídítőben – gondolkodtunk, de a visszajelzések alapján ez túl bonyolult lett volna egyszerre, ezért szintekre bontottuk.

A pszichológus és a vállalkozásfejlesztő tanácsadó egyaránt azt javasolta: legyen faék egyszerű. Ez lett a fordulópont – szétszedtük a rendszert Meder, Labor és Rituálé szintekre, amelyek egymásra épülnek, és lépésről lépésre gyakoroltatják be ugyanazt a kommunikációs technikát. 

Miért fa és papír?

Nem szeretnénk a felszínes, olcsó tömeggyártáshoz kapcsolódni – a minőség nem esztétikai döntés nálunk, hanem a küldetésünk része.

A természetes anyagok – fa, papír – választása tudatos döntés, még akkor is, ha lenne ennél gyorsabb és olcsóbb út. Műanyagot csak ott engedünk be, ahol a tartósság ezt kifejezetten indokolja – a Viharjelző mérőskálájánál például.

Kik állnak még a KONNIKI mögött?

Egy egész alkotói közösség – akik nem kivitelezők, hanem velünk együtt gondolkodó társak.

Kinga a komplex emberi viselkedések szakértőjeként a kezdetektől mellettünk áll és pszichológus szemmel véleményezi az ötleteinket. A Mysto segített márkává fogalmazni magunkat, Annamari tervezte az eredeti logót, amiből aztán a további vizuális elemek, egészen a bábuk formájáig, kifejlődtek, Blanka az, aki addig kérdez, míg nem tudja érthető történetekké formálni az üzeneteinket.

Panninak megpróbáljuk szavakkal leírni a játékot, ahogy magunk előtt látjuk, ő pedig megrajzolja. A konkét kivitelezés tökéletesítésébe beszáll Mihály, a nyomdász is, aki saját kreatív ötleteivel és technikai tudásával járul hozzá a termékfejlesztéshez. 

„Egy összekapcsolódó alkotói közösség lettünk, ahol mindenki kreatívan és tisztelettel épít a másikra” – mondja Timi. „Bízom benne, hogy amit magam előtt látok, de nehezen tudok szavakba önteni, azt is megértik és továbbgondolják. Robinak is sokkal könnyebb a KONNIKI menedzsmentje, mint a másik vállalkozásában – nagyon jó ebben a közösségben lenni.”

Min dolgozunk most, és mi jön ezután?

Az első eszközök piacra juttatása után szándékosan időt szánunk a megpihenésre, mielőtt bármi újba kezdenénk. Fél év nyugalmat tervezünk, nem akarunk daráló módjára újabb és újabb termékeket kitolni. 

A jövőbeli tervek között egy Érvelés témájú, a Vitaszelídítőhöz hasonló rendszer szerepel – ehhez még sokat kell tanulni és tapasztalni –, illetve egy gyerekeknek szóló, művészi kivitelezésű, problémamegoldó könyv terve is formálódik. Szeretnénk személyes találkozókat, workshopokat is tartani.

Lassan indultunk, lassan is haladunk – időt szánunk az érlelésre. Fontos nekünk a munka és a magánélet egyensúlya. Vágyunk a sikerre, de nem mindenáron. Ahogy a családi kommunikációban hiszünk abban, hogy semmit nem szabad erőltetni, ugyanígy állunk az üzletfejlesztéshez is.

Miért fontos nekünk a közösség?

Mert egyedül nem tudnánk mindent kitalálni – és nem is szeretnénk.

Számítunk arra, hogy a KONNIKI-t  a jövőben is a körülötte formálódó közösség fogja aktívan alakítani. Ez nem marketingfogás, hanem ugyanaz a gondolkodásmód, ami a termékfejlesztést is jellemzi: mindig valódi helyzetekből indulunk ki, és mindig valódi visszajelzésekre figyelünk.

Neked van egy sztorid?

Ha volt már helyzet, amin otthon a KONNIKI-éhez hasonló megoldással jutottál túl – vagy nehéz szituáció, amihez kreatív eszközt keresel –,  oszd meg velünk közösségi felületeink valamelyikén. Kezdjünk párbeszédbe Instagramon/ Facebookon! 

🤍A KONNIKI a ti tapasztalataitoktól is épül. 

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - 0 Ft